November 14-én, csütörtökön nyitja meg kapuit Budapest két leghíresebb karácsonyi vására: a Vörösmarty téri Classic XMAS december 31-ig, az Advent Bazilika pedig január 1-jéig várja a látogatókat.
Vörösmarty tér: a klasszikus
Budapest leghíresebb karácsonyi vására a Vörösmarty téren várja a látogatókat, több mint száz standdal és hat héten át tartó programmal. A kézműves árusok portékái – díszek, játékok, apró ajándékok – szigorúan válogatottak, minden termék helyi eredetet igazoló tanúsítvánnyal rendelkezik. Az ételkínálat a klasszikus gulyástól a házi rétesekig terjed, a forralt bort pedig díszes kerámiabögrében szolgálják fel, amit szuvenírként haza is vihetsz.
Advent Bazilika: fényjáték és korcsolya
A Bazilika előtt ingyenes gyerekkorcsolyázás és a templom homlokzatára vetített látványos 3D-s fényshow (naponta 16:30 és 22:00 között, külön szemüveggel) teszi felejthetetlenné az adventet. A Zrínyi utcán és a környező kis utcákban sorakozó standok kolbászt, burgert, lángost és egyéb finomságokat kínálnak – így a Bazilika előtti vásár a belváros egyik legváltozatosabb karácsonyi helyszíne.
Megvan a többi dátum is
Szintén november 14-én nyílik meg a Városháza parkban a Budapest karácsony 2025 vásár korcsolyapályával és téli finomságokkal, a Budapest Vásárcsarnokai jóvoltából. A Vörösmarty térrel szinte egybenőtt Deák Ferenc utcai vásár a hírek szerint november 15-től öltözik ünnepi fénybe, majd ezt követően a többi karácsonyi vásár is sorra nyit Budapest szerte: a Budai Várban november 29-től, a városligeti Varázsliget december 5-től, az óbudai Fő téren november 28-tól, a Gozsdu udvarban pedig december 6-tól.
👉 Olvasd el a teljes kalauzunkat, és fedezd fel, mikor és hol tudsz ünnepi hangulatba kerülni a városban: A legjobb karácsonyi vásárok Budapesten – nyitvatartásokkal!
Szeretnél elsőként értesülni Budapest legfrissebb gasztro-, kulturális és éjszakai híreiről? Kövesd a Time Out Budapestet a Facebookon és az Instagramon.

