Hírek

Hajtóműindításokkal és reptértúrákkal jön a Repülés Éjszakája Ferihegyen

Az Aeropark augusztus 15-én délután háromtól hajnali egyig várja a látogatókat

Cs. Nagy Anikó
Írta:
Cs. Nagy Anikó
Budapest-szakértő
Aeropark
Fotó: J. Beni / Aeropark / Facebook | Aeropark
Hirdetés

Utasként Ferihegyből általában csak a terminált, a biztonsági ellenőrzést és – némi szerencsével – a kifutópálya szélét látjuk. Hogy mi történik a háttérben, hogyan dolgoznak a légiforgalmi irányítók, vagy milyen járművek tartják működésben a repülőteret, arról már jóval kevesebbet.

Augusztus 15-én azonban ezek mögé is bepillanthatsz: ezen a napon, délután háromkor kezdődik a Repülés Éjszakája az Aeroparkban.

Az idei esemény egyik központi témája a magyar polgári repülés fontos évfordulója. A Malév elődjének számító Maszovlet első járatai éppen 80 évvel ezelőtt, 1946-ban szálltak fel, ezért ezúttal a történelmi repülőgépek kapják a főszerepet.

Az este legnagyobb látványossága minden bizonnyal a közel 70 éves Il–14-es utasszállító motorindítása lesz: az 1900 lóerős erőforrást 18, 20 és 22 órakor hozzák működésbe.

Beindítják a Kamov–26-os helikopter motorját és egy kisebb sugárhajtóművet is, sötétedés után pedig fény gyúl a régi repülőgépek pilótafülkéiben.

De nem csak a műszaki megszállottaknak lesz miért Ferihegy felé venniük az irányt. Éjszakai reptérlátogatások indulnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kulisszái mögé, megnyílik a történelmi 1-es Terminál, és különleges reptéri járműveket is bemutatnak. Pilóták, légiutas-kísérők és légiforgalmi irányítók mesélnek a munkájukról, az estét pedig Vincze Lilla koncertje kíséri.

Praktikus infók:

Mikor? 2026. augusztus 15., 15:00–01:00

Hol? 1185 Budapest, Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B terminál

Jegyek: felnőtt 4300 Ft; kedvezményes 2500 Ft

Szeretnél elsőként értesülni Budapest legfrissebb gasztro-, kulturális és éjszakai híreiről? Kövesd a Time Out Budapestet a Facebookon és az Instagramon.

Legfrissebb hírek
    Hirdetés