A karácsonyi vásárok már nyitva állnak, a Városligeti Műjégpálya a héten már várja az első korcsolyázóit – és most egy újabb, decemberben már nagyon várt program jelzi, hogy az ünnepvárás hivatalosan is megkezdődött Budapesten. November 28-án, pénteken, napnyugtakor indul újra útjára a BKV Fényflotta a Hungária kocsiszínből (1087 Budapest, Brüll Alfréd utca 1.) egy különleges esemény keretében.
A BKV hivatalos közleménye szerint a flotta tagjai között idén is ott lesznek a fényárban úszó villamosok, a Fényfogaskerekű és a Fényhajó is. Az adventi és karácsonyi időszak egyik legikonikusabb budapesti élménye tehát ismét visszatér.
Idén először: látványos együtt indulás
Az idei indulás különlegessége, hogy most először mindegyik fényvillamos egyszerre tűnik majd fel a Nagykörúton november 28-án, 17:00-kor, lélegzetelállító látványt teremtve a körút esti forgatagában – a karácsonyi hangulat szerelmeseinek ez a pillanat kötelező program.
Kik lesznek a flotta tagjai?
A fényekkel feldíszített járművek között idén is találkozhatunk több legendás és modern szerelvénnyel. A legendás UV Fényvillamos – amely jelenleg az utolsó simításokat kapja a kocsiszínben – mellett útnak indul a modern Combino villamos, a TW6000-es, az ikonikus ICS, a KCSV-7 és a T5C5K2 típus is.
Aki a hegyek közé vágyik, felkapaszkodhat a Fényfogaskerekűvel, aki pedig a Duna romantikáját keresi, válassza a Fényhajót. Hamarosan a várva várt Mikulásbusz is útjára indul, pontos dátumot azonban még nem közölt a BKV.
Utazz a mindennapi vonalon, ünnepi hangulatban
A fényflotta kívül-belül feldíszített járművei a normál menetrendbe illeszkedve közlekednek, normál díjszabású jegyekkel és bérletekkel vehetők igénybe – így a napi utazásod is válhat varázslatossá.
Szeretnél elsőként értesülni Budapest legfrissebb gasztro-, kulturális és éjszakai híreiről? Kövesd a Time Out Budapestet a Facebookon és az Instagramon.

