[category]
[title]
Mutatjuk, mikor kezdődik a tűzijáték, honnan érdemes nézni, és mi vár még augusztus 20-án Budapesten

Idén is fénybe borul Budapest augusztus 20-án, az esti műsor azonban a megszokottnál némileg másképp alakul: a látvány középpontjába ezúttal egy nagyszabású drónshow kerül, miközben maga a tűzijáték rövidebb és olcsóbb költségvetésű is lesz a korábbiaknál.
A mintegy 30 perces, filmszerű összművészeti produkció több egymásra épülő látványelemből áll majd. Az est fénypontja és egyben újdonsága egyértelműen a kb. 30 perces, filmszerű összművészeti látványshow lesz, amely Magyarország ezeréves történetét meséli majd el.
Az előadás része lesz egy 1500 drónt felvonultató show is, mindeközben pedig a fényfestésbe borul majd a Parlament és díszkivilágítást kap majd a Margit híd és a Lánchíd is. A fő attrakció azonban idén is a tűzijáték lesz, időben azonban rövidebbre készülj: a hírek szerint kb. 10 perces műsorra lehet számítani.
🎉 Legjobb budapesti programok ebben a hónapban: mutatjuk, hová érdemes menni
A hivatalos kezdés 21:00, de a jó helyekért jóval korábban indul a verseny: a rakpartok és a hidak környéke már kora este megtelik. Ne várd meg az utolsó pillanatot, foglalj helyet a Duna-parton még a naplemente előtt. A tűzijátékot a Lánchíd és a Margit híd közötti szakaszról indítják, így a pesti és budai rakpartok, illetve a folyóra néző magaslati pontok kínálják a legjobb rálátást.
Cserébe viszont itt a legnagyobb a tömeg is: ha inkább könyékharcok nélkül élveznéd az estét, hagyd ki a legnépszerűbb pontokat, és keress kilátóhelyet a belvárostól kicsit távolabb.
A közlekedés ezen az estén amúgy is kiszámíthatatlanabb a szokásosnál: utakat, rakpartokat és hidakat zárnak le ideiglenesen, terelések és sűrű gyalogosforgalom nehezíti a haladást. Az autót inkább hagyd otthon, tömegközlekedéssel jóval nyugodtabban tervezhetsz.
Az esti fényshow valójában csak a nap zárása: Budapest ezen a napon már kora reggeltől ünnepi üzemmódban pörög azoknak, akik nem csak egy 10 perces látványosságért ugranának be a városba, hanem az egész napot itt töltenék.
A hagyományos állami ceremóniákat napközben koncertek, gasztrokitelepülések, kézműves vásárok és kulturális programok váltják egymás után szerte a városban, így mire este felgyúlnak a fények a Duna fölött, a főváros már bőven ünnepi hangulatba kerül.
A gyerekes családoknak a Margitsziget Nagyrétje a tuti tipp: itt nyílik meg a Családi Élménysziget, ahol ingyenes koncertek, sportprogramok, gyerekfoglalkozások, játékok és gasztrostandok kötik le a kicsiket egész nap.
Aki inkább a régi mesterségek és a népi kultúra világába merülne el, a Budai Várban találja meg a helyét: visszatér a Mesterségek Ünnepe kézműves bemutatókkal, vásári forgataggal és hagyományőrző programokkal.
A tűzijáték pedig korántsem jelenti az este végét azok számára, akik hajnalig bulizásra készülnek. A Műegyetem környékén aznap és másnap éjjel is dübörög a zene, a Kossuth téren pedig az esti show után DJ-k veszik át az irányítást fényfestés és lézershow kíséretében, egészen hajnali 3-ig.
Szeretnél elsőként értesülni Budapest legfrissebb gasztro-, kulturális és éjszakai híreiről? Kövesd a Time Out Budapestet a Facebookon és az Instagramon.
Fedezd fel a Time Out eredeti videóit